Wolk és Pjosz kalandjai -Jampecból Szibériai

Ez a történet két hőst hivatott bemutatni, és rávilágitani útjuk fontosságára. Wolk(волк) és Pjosz(пес)* egy kis falucskában élte mindennapjait, és kis falucska alatt egy összetett klánrendszert értünk egy kihalófélben lévő, sámánisztikus törzsön belül, a hétköznapok alatt pedig nonstop kapcsolatot a földi és szellemvilág között. Úgy tartják a földjük egy hatalmas bestia, mely hasán fekve alszik. Hátából kiálló, ágaskodó fák a testét boritó szőr, és amikor hosszú álmából fölzavarják, megrázza magát, földrengésekkel jelezvén elégedetlenségét. A tavak, ég, és a tűz, istenek manifesztumai melyekkel kommunikálni tudnak, legfőképpen a tűzzel, melyet többek közt ajándékokkal és felajánlásokkal „etenek”**. Történt egyszer, hogy a tűz éber álmot hozott a vég kezdetéről, és nem sokkal utána két varázslónak adott életet, előbb egy farkasnak, majd egy kutyának. A törzs meghajolt az istenek akarata előtt, és sajátjaként nevelte a két totemet. Régi hagyomány szerint a gyógyitók nem ismerhetik a kételyt, mert az befolyásolja a látomásokat, és megmérgezi a varázslatokat, igy az „ügyeletes” sámán felelőssége, hogy mindenkor a Látható és Láthatalan bölcsőjében ringassa a gyermekeket, mig azok el nem érik a beavatás korát. Az idő előrehaladtával az állatkölykök egyre több emberi vonást öltöttek magukra, mig végül csak beavatottak számára maradt látható totem mivoltuk. Wolk, az idősebb, farkas totem képessé vált életet lehelni, és azt fizikailag tárolni egy üvegcsében, vagy akár egy tesben, ha az hajlandó volt visszaengedni korábbi szellemét, vagy befogadni egy újat***. Érzékeny természete lehetővé tette, hogy élettelen tárgyak rezgéseire ráhangolódjon, és megértse azokat. Tanitója szerint még a vonyitása is elixir azoknak, akik szomorú éneket hallanak esténként a széllel érkezni. Kis húgát ezzel ellentétben megérintették a varjak, és a hanyatlás és halál jár lábnyomában; ránézvén valakire, világosan látta mikor, és mekkora mértékben ereszt gyökeret a sötétség és nyújtózik a szellemvilág után. És bár tiszteletreméltó volt képessége, az egyetlen entitás, akiben maradéktalanul megtalálta az otthont, az testvére volt, akivel kiegészitették egymást mint a kezdet, és a befejezés. Beavatásuk reggelén a föld megremegett, majd még egyszer, és sebekként nyilt szét a lábuk alatt. A Bestia felébredt, és nyugtalan! Káosz, és pánik tört ki az emberek között, ahogy a sziget vizes kutyához hasonlóan igyekezett lerázni magáról az összes rajta megtelepedett élőlényt. Helikopterek jelentek meg az égen, melyek kopaszra borotválták az erdőket, és elvitték a fákat, fehér emberek jöttek, és betonnal tömték be a lélegző föld száját. Egy utolsót nyögött a táj, majd mélységes csendbe borult. Nem csirippeltek madarak, nem neszeztek apró bogarak az erdő mélyén, üresség és valami megfoghatatlannak a hiánya borult a törzsre. A Bestia lelke elhagyta a szigetet, nem hagyván mást maga után, mint meddő földet, és gyászoló lelkeket. A totemek egymásra nézvén megértették, hogy beavatásuk nem lehet teljes, mig vissza nem szerzik földjük szellemét, és helyre nem állitják a békét törzsük, és a fehér démonok között.

folyt.köv

*************************************************************************** *Wolk(волк) = farkas és Pjosz(пес)=kutya, illetve annak egy kedvesebb szinoniája **Ez a bekezdés a Nivgnu-нивхгу népcsoport hitrendszerének alapja, akik a Szakhalin szigeten élnek, egyre kisebb számban( 2002-es népszámlálás szerint 5287 lakos) . A tudomány jelenlegi álláspontja szerint fizikailag, és genetilag különböznek az őket körülvevő emberektől, feltehetőleg a Pleiszcocén korszakban telepedtek le a Szibériai Transzbajkál környén. Animalisztikus hitük, valamint a sámánizmus nem véletlenül emlékeztet kisértetiesen az észak amerikai őslakosokéra, a mikrolit (kis kőszerszám) leletek szerint Szibériának eme területéről indultak népcsoportok először Amerika felé. ***Kereszténység előtti orosz hitrendszer szerint az ember lélekből, testből, és szellemből áll. Nehéz átlátni, hogyan is gondolhatták az akkoriak, az én saját meglátásom az, hogy Egy valamit nézünk különböző dimenzióiban, és annak különböző viselkedéseit, különböző nevekkel illetünk. Ennek a gyógyitásban volt/van nagy jelentősége, ahogy egyre bonyolultabbak a dimenziók, úgy egyre közezelebb lehet kerülni az eredeti információhoz, amit átirva lehetséges a fizikai sikot felülirni. Aki képes eljutni pl a 9.ik dimenzióig, az akár fogakat, szerveket is képes újranöveszteni (feljegyzések szerint). Ezt a gyógyitási metodikát mostanság „kvantum gyógyitásnak” is hivják .

Customization

Ma végre összeszedtem magam, és elkezdtem megirni a történetüket, ez a része most a legnehezebb. A ruhák, festés viszonylag hamar megvolt, mert volt egy elképzelésem mit szeretnék, bár ha teljesen őszinte akarnék lenni a sikerélmény elmaradt, mert elkanyarodtam az eredeti tervtől. De úgy döntöttem a mai nap kivételesen szóljon kicsit másról, mint a mostanában egyre megszokottabb önbiráskodásról *kacsint-kacsint* Ahogy meglett a farkas párocska, megszületett a fejemben egy vizió : Szibériai sámánok! Ezen a ponton úgy érzem muszáj (ismét)megjegyeznem, hogy életemben először vannak babáim, amikkel foglalkozom, egyáltalán nem értek a festéshez, átalakitáshoz, nincsenek normál cuccaim, azzal dolgozom, amit találok a varázslatos sufnimban, és abszolút tudatában vagyok a hiányosságoknak, ez –jelenleg- még csak egy gőzkieresztő hobbiféleség. Howleen-on sokat agyaltam, és először neki estem neki. Valamiért hihetetlenül irritáltak a szereotip neon szinű afroamerikai női jegyek rajta, és amiért nem volt pozitiv vibrálás a babával nyugodtabban kisérleteztem. A sminkjén sokat gondolkodtam (mongoloid, szolid szemeket akartam elsősorban, de erre lehet még visszatérek), de végül csak a rúzsát mostam le, és a szemfogait sem „adtam vissza”, a fülei miatt egy kutyus jut róla az eszembe. A haját apró fonatokba gumiztam,frizurába rögzitettem, majd akrilal festettem le, apró foltonként, fájdalmasan hosszú időn keresztül:D Nem tudom mennyire fog megmaradni belőle bármi is mosás után, de amint kipróbáltam, megirom. Igazság szerint póthajat nagyon hasonló eljárással szineztem már be, nagyon nehéz belőni a szinintenzitást, meg kicsit más lefolyással csináltam, nem hagytam rajta a cuccot, meg nem is a hajra kentem, hanem vizbe, amiben áztattam egy ideig. No, majd meglátjuk!

Ami a szerelését illeti kapott egy rézgyűrűt hajkoronájába, és egy befestett fülbevalót, valamint egy tigrisszem nyakláncot, és egy magic kulacsot. Egy csikos elasztikus anyagból (köhm, vastag, téli harisnya) varrtam neki egy mellig érő overált, prémes fekete anyagból egy mellényt, amelynek az egyik ujja hosszú, és bőrcsikkal sonkákhoz méltóan össze van kötözve. A tollak a hajába hirtelen felindulásból kerültek bele, egyszerűen úgy éreztem, hogy „kell!”. Az ifjú farkas totem ruhája egy ponton elakadt, de hála Eye bátoritásának eljutottunk a kritikusan kész álapothoz. Az ő nadrája ugyanabból az anyagból készült, mint Pjosz overálja, csak fonákján van, mert … valahogy szerintem sokkat etnikusabb igy. Cipő festésen/varráson gondolkodtam, de végül elvetettem, elvégre is természetfeletti a hatalmuk, és ő igy vesz fel energiát, és információt a földből, the end. Mivel Szibériában a sárga sámánizmus a túlnyomó (ami azt jelenti, hogy a buddhizmusból ered, illetve, hogy elemei főként a mongol buddhizmusból eredeztetik), a felső részét félvállasra csináltam, de hogy harmonizáljon az ijfú hölgy szereléséhez, egy kis vállpamacsot, és egy félkesztyűt kapott ugyanabból a fekete szőrős cuclikból. Az ő szerelését szinesebbre, világosabbra szerettem volna, hogy valami jelezze a személyiségbeli különbségeket. Az ő nyakéke az egyik törzsi hangulatú fülbevalómból van (meow silver –meow etnic jewlery a megmunkálás neve LOL), és az egészet egy ushanka koronázza meg az overál-szőrös etwas keverékéből:D Sámánbotját egy random bokorról téptem, és kiszáritottam, valamint kontaklencse üvegcséket festettem még, az egyik „élet belégzése”, a másik „lélek kilégzése” felirattal, szintén akril festékkel. Majd elfelejtettem: Draculaura!!!!!!! Uaaaaaaauuuaaaa, páromtól kaptam szülinapomra, azt hiszem második generációs karakterbaba, de róla, és a transzformációiról majd a kövi posztban^^

Mentőakció ala Ruszalka, és halszag a köbön

Nem hittem volna, hogy ilyen hosszúra nyúlik ez a projekt, de egyszerűen mintha a mindenség összefogott volna ellenünk.

Az egész valahol két hónapja kezdődött, amikor rátaláltam egy elnyűtt Rochelle babára, amit gyakorlatilag ingyen hirdettek, de eltelt egy kis idő mig megérkezett, mert az eladó közben lebetegedett. A gyári festés az egyik szeménél kicsit elmosódott, a haja gubancos, és a végeknél megkeményedett, valamint a lábai mindig szétnyiltak, de ezeken kivűl igencsak remek állapotban volt. A haját megmostam, és ritkitó ollóval megkezeltem a végeit, igy a hosszából nem vesztett, cserébe a keményedések eltűntek. A dráma része ott kezdődött, amikor az egyik lába combból kitört, úgy néz ki el volt gyengülve a műanyag „medencecsont”.

Addigra már annyira bele voltam zúgva szegénybe, hogy csak azon kattogott az agyam hogyan lehetne úgy átalakitani, hogy ne látszanak a hiányosságai. Eredetileg egy CAM csontváz végtagjait akartam beleoperálni, de térdből képtelen voltam kihúzni a lábát, csak a kezek mentek bele. Bár gyárilag kisebb a bütyök a bolti babáknál, a kezek belemennek, egy kissé kiállnak, de funkcionálnak. Egyszerű finom smirglivel lecsiszoltam méretre, nagyon könnyen megadja magát az anyag, öröm volt szobrászkodni.

Addig-addig pörögtem a láb visszaillesztésének lehetőségein, hogy rájöttem, sokkal könnyebb lenne egy sellőt …vagy még inkább egy misztikus szláv mitológiai lényt, egy ruszalkát összerakni. Párommal elmentünk Obiba ötletelni milyen csavar, vagy egyéb dologra lehet szükség, és kiszúrtunk egy nagyon furcsa alakú, fehér golyószerű végződésű matyit … igen, körülbelül ilyen szinten ment a nagy mentőakció… és felvisitottam, hogy na, pont valami ilyesmi kéne, ki kéne törni a másik lábát, és azon a helyen átfúrni az egészet, a csavar egy részét levágni, a két végére ezt a fehér bütyköt ráoperálni, és azzal be lehet pattintani a CAM sellőfarokba. Mire párom csak annyit reagált „simán!”. Hazaértünk, és mire lezuhanyoztam ő már be is fúrta a babát, lecsapta a csavart, és úgy várt az ágyon, mint Dr Frankenstein, kezében az új életre kelt rózsaszin keszeg lánnyal:D

A siren Cam kezeket is le kellet csiszolni, hogy tökéletesen passzoljon, bár ezen a ponton észrevettem, hogy szegény baba felsőkarja igy is szétnyilik egy helyen.

Amit az arcával műveltem az pusztán kisérleti, és többségében nem maradandó. A gyári rúzst körömlakk lemosóval leszedtem, szerintem igy jobban adja a bosszúálló lélek hangulatot, a szemek és szempillák kontúrját fehér akrillal húztam át, a szemek belselyét halvány rózsaszinnal, az orr-áll-orcákat rózsaszines árnyalattal, hogy kicsit olyan legyen, mintha a hideg, és viz megviselte a bőrét, valamint az ajkait fekete-bordó-rózsaszin árnyalatokból. Ez mind csak kisérleti, egyáltalán nem találtam kielégitőnek, viszont nem akartam hogy elússzon a poszt, mert ha addig kéne csinálnom, amig nekem is tetszik, az lenne a vége. Nagyon szerettem volna az egész farkat, és testet átmenetes szinekre befesteni, de legnagyobb meglepetésemre a műanyag részeknél szó szerint lehámlott az akrill (itt már sirás szélén álltam), és úgy döntöttem, hogy kipróbálok még valamit, ami nem lesz olyan, amilyet szeretnék, de gyakorlásnak ideális: lefújtam ezüst paty sprével. Ez rajta marad, de meleg, nyirkos tapintásra elkezd lemászni, úgyhogy poszt után pancsi következik és tabula rasa. Természetesen igy ezüstösen már végképp nem tetszett, igy a valaha műköröm diszitésre használt kövecskéimet előhalásztam és veszett mód ragasztásba manifesztáltam minden frusztráltságot (szilikon ragasztóval, ami nyom nélkül, és könnyen leszedhető). A legtöbb fantáziát a legkisebb, farkával majdnem egyező szinű kőben látom, ennek majd valamilyen formában újra nekifeszülök, ha lesz türelem, esetleg megkezelem valamivel a műanyag részeket és spéci festékkel olyanra festem, ahogy eredetileg is elképzeltem. A képek nem adják vissza sem a köveket, sem az ezüst sprayt, vagyis azt a részét nem, hogy középtől kifele átmenetes, szerintem a csillogó dolgokkal nem sokmindenttud kezdeni a technika.

Most jut eszembe diszletként felhasználtam a CAM siren fejet, amit úgy döntöttem gyakorlásnak használok, ez egy abszolút nem betervezett, második próbálkozás, csak a különféle anyagokat próbálgattam, hogy ugyan milyen különbség van köztük (pasztel ceruza, sima tempera, akrill).

Képeknél most aszokásosnál is kevesebb figyelmet forditottam a kompozicióra, illetve a képmanipulálásra … azt hiszem inkább werkshop, szárnypróbálgatás a maga módján.

Uszonyok az éjszakában

A mindörökké csendes Titkos kerti éjszakát ellepte a kora Június tikkasztó lehellete. Mocsarak és tavak nőttek ki a föld repedéseiből magukkal hozva minden szláv férfi rémálmát: a ruszalka hét kezdetét.

Jogosan merül fel a kérdés, ugyan mitől kellene tartaniuk a szörnydiákoknak, mi lehet oly szörnyű, ami rájuk is veszélyt jelenthet. A fájdalmat, amiből egy bosszúszomjas, ám gyönyörű ruszalka születik, úgy tartják csak maguk a szlávok érthetik meg.

A ruszalkáról alkotott idea a 19. század után változott meg gyökeresen, az addigi vizinimfákból bosszúálló élőhalottakat faragtak, akik szépségükkel férfiakat csalogattak a vizhez, majd megfojtották őket. Testük sikossá vált, hosszú hajuk áldozatuk köré tekeredett, és lerántották őket a mélybe. A ruszalka hét azt az időszakot jelölte, amikor mágiájuk tetőzik a fizikai sikon, és képessé válnak elhagyni a vizet, fák ágai között énekelni, és elcsábitani minden arrajárót. Ezért ilyentájt szigorúan tilos úszni, és sötétedéskor mindenki magára lakatolja az ajtót.

De mi is kell ahhoz, hogy valaki ruszalkaként szülessen újjá? Bizonyos elméletek szerint a rusz, az orosz „rizsij” avagy vörösből ered, ami remek magyarázat arra, hogy a vöröshajú lányokat boszorkányság vádjával egyszerűen vizbefojtották. Emellett ez a halálnem populáris volt fiatal lányok körében akiket férfi abuzált, megcsalt, vagy ölt meg, és igy új formát öltve visszatérhetnek megbosszulni sérelmeiket. Beszélik, hogy minden férfi potenciális célpont, de ha karmaik közé kerül bántalmazójuk, békére lelhetnek…

Ne haragudjatok, most csak ennyire telik … legközeleb lesz normális sztori,képek, és remélhetőleg normalizálódik a festés kérdése is!

Harmadik felvonás: a Pygmaion-effekt. Rochelle születése

Minden történet egy napfelkeltével kezdődik, és egy napnyugtával harap saját farkába. Így történt ez Laurent Hilaire-val, a világhírű francia sztárbalett-táncossal is.
Egy teljesen átlagos napon végzetesen lesérült, és soha többé nem léphetett a világot jelentő deszkákra. Elkeseredettségében kizárta a világot, és a reims-i katedrális tetőszerkezetén keresett megnyugvást minden naplementekor gyakorlócipőiben, képtelenül elbúcsúzni a tánc iránti szenvedélyétől. Egy ilyen alkalommal kifókuszálva keserűségéből, észrevett egy csodálatosan megfaragott, gyönyörű szép vízköpőt, ami őszintén meglepte – tekintve, hogy azok általában fenyegetően, rútul guggoltak az épületen, vagy nyúltak ki belőle, hogy távol tartsák a tisztátlan, gonosz teremtményeket. A női alakról Pygmalion jutott eszébe, és attól a pillanattól kezdve furcsa késztetést érzett arra, hogy megossza vele fájdalmát, félelmeit, és csodálatát iránta.

Egy különösen hideg, őszi estén Hilaire búcsúzni jött az ő „kicsi kő” barátnőjétől. Átkarolván a szobrot végignézte az oly sokszor figyelemmel kísért lemenő napot, ahogy megmártózik az egyre vörösebb horizontban. Könnyei elmosták fájdalmát, végre úgy érezte, hogy képes elengedni… Mindent.

Utolsó lélegzete alatt megremegett a talapzat. A  kőangyal éteri finomsággal lerázta magáról az évszázadok álmát, és karjaiba vette a férfit.  A teljes sötétség beköszöntekor a város pompázatos fényei kinyíltak, akár egy virág,  és megvilágították a táncos kihűlt testét és földre ejtett cipőit. Rochelle, megelevenedett szobor most először érezte magát szabadnak, mégis szomorúság és magány töltötte be lényét. Végignézett családján, a többi vízköpőn, akik ugyanúgy mozdulatlanul álltak posztjukon, mintha semmi nem történt volna.
Nem volt ez mindig így. Valaha az ő fajtája minden éjszaka életre kelt, és az emberek babonáival ellentétben nem az épületekhez szegezve őrizték azt és magát a várost a benne élőkkel. Bár őt már egy modernebb korban, bővítményként, pusztán esztétikai megfontolásból toldották az épülethez, belül mégis őrizte a kollektív emlékeket abból az időből, amikor az emberek még hittek a mágiában; a vízköpők pedig szabadon járták a földet azzal az egy kikötéssel, hogy hajnalhasadtakor vissza kell térniük az eredeti helyükre.Amióta viszont az emberek elforditották a tekintetüket a mitoszokról, és a védelemért inkább az automata riasztókhoz fordulnak, mintsem a kő strázsákhoz, a város lelke elszunnyadt, mint ahogy minden, ami mágikus. A viköpőszobrok egy örök limbóban ringatóztak: soha nem ébredtek fel, de nem is veszítették el tudatukat teljesen.
Körbenézett, és megértette, hogy nem maradhat itt. Ő már nem tagja többé a szunnyadó enklávénak. Lefektette a férfit, kezébe vette a cipőket, és felesküdött, hogy benne fog tovább élni a férfi álma.

Werkshop

Ezt a táncos Rochelle-t az egyik nagyon kedves barátnőmtől kaptam, és már a kezdetek óta Invisi B.-vel akartam összehozni 😀 Az animációban az a pillanat, amikor Billy felemeli Rochelle-t a meghallgatáson, illegálisan sok romantikus képzelgést inditott be, és szinte azonnal megszületett a kis kőleány háttértörténete.
Magán a babán nem változtattam sokat, a fufrujából nagyon óvatosan körömollóval levágtam annyit, hogy a szemöldökét látni engedje, mert szerintem összességében valami hihetetlen ártatlansgot sugároz az arca. Először normál ollót használtam, de nagyon furcsa lett a végeredmény, mintha lépcsős lenne, és sehogy sem lehett megigazítani. Gyorsan vettem egy manikűrollót, ami olyan vékony, hogy ezeket a lépcsőket tökéletesen ki lehetett egyenlíteni.
Mivel nem használok szabásmintát, legnagyobb meglepetésemre (egy fáradt hajnali órán) egy menyasszonyi ruhát sikerült összehozni a balettkosztüm helyett. Gondolkodtam, hogy újrakezdem, de őszintén szólva most annyi szálon futnak a projektek, hogy leginkább csak be szerettem volna fejezni a blogbejegyzést. Szóval nem vagyok perverz, és nem szeretnék esketni az első randin 🙂

Ro gyári kontya köré gyöngysor tettem, a kis bolerószerűség külön, a fehér csipkéből készült dressz fölé került, és a még gyerekkoromból megmaradt kis virágot is sikerült beledolgozni 🙂 A szoknya egész bonyolult, ezért is nem volt szívem lebontani: minden redő egy külön réteg, ezek közé varrtam a tüllt. Billy inge csak és kizárólag egy ok miatt szívta ki a manát belőlem: GÉÉÉÉZből volt agyam csinálni, és hát persze, hogy foszlott, mint a jóindulat… De félúton úgy voltam vele, hogy „challenge accepted!” Tudom, nem korhű a ruhája, de későn kaptam észbe, és már csak arra koncentráltam, hogy ne hajítsam ki az ablakon 😀 A haját egy csattal tűztem fel, a maradékot copfba tereltem, remélve, hogy egy falat eleganciát nyer el vele szíve hölgyénél.
A diók meg… Diótörő? Akartam még egy harmadik kis posztert, ami a balettelőadást hirdeti, de már nagyon nem volt idő rá. Az égőket is csak a romantikus hangulat, meg a szimbolikus színpadi kivilágítás miatt kapcsoltam be.
Huh, ez hosszúra sikerült 😀 És most kezdődhet a CAM projekt!!! Alig várom, hogy megoszthassam a tragédiát, és a rögtönzött megoldások tömkelegét: hogyan mentsünk meg egy széttört babát. Addig is, mindenkinek kellemes hétvégét!
*kikapcs*

Második Felvonás: Invisi B. – Parallel Monsterverse

A 19.század első felében Edgar Allan Poe és Sarah Elmira Royster fiaként látott napvilágot, ám tragikus sorsa megpecséledőtt amikor édesanyja szülés közben meghalt. Egyedül maradván hóbortos, és depresszióra hajlamos apjával, aki képtelen volt megbocsájtani neki szerelme halálát, lázadó tinézseré érett, tele bűntudattal, és bizonyitási vággyal, ám annál több szinház iránti rajongással, és művészi affinitással.
Rossz magaviselete és beilleszkedésre képtelensége miatt sok konfliktusba keveredett mind az iskolában, mind édesapjával, mig egy nap úgy döntött, hogy megtöri rossz szériáját, és elkövette élete első, és egyben legnagyobb hibáját. Saját ötleteit szégyenlve apja egyik éppen készülőfélben lévő novelláját adta be irodalom órán, és amikor mindez Mr. Poe tudomására jutott, mérgében elátkozta fiát “tűnj a szemem elől! ne is lássalak!”. Legnagyobb meglepetésére  meggondolatlan  szavai azon nyomban teljesültek, és idővel a testetlen hangok, melyek egykori örökösére  emlékeztették, az őrületbe kergették.
Eme incidensnek köszönhette többek között ‘A Holló’ cimű verset is,amikoris fia hangjától zengett az egész ház “Never More!/ Soha Már!”. Nade mégse irhatta, hogy áttetsző gyermeke szekrények tetejéről dacból ezzel az egy mondattal ment az agyára mindössze egy hónap leforgása alatt! A fiúnak annyira megtetszett mindez, hogy évekig a D.Raven nevet használta, mig végül úgy döntött visszatért édesanyja kivánságához, ötvözve különös kondiciójával, és kikombinálta az Invisi B. (Billy röviden) nick nevet.
Invisi B. közel 160 évig járta a világot láthatatlanul, közelről figyelvén az emberi természet legeltitkoltabb pillanatait, és idővel megtapasztalta, hogy erős, és osztatlan koncentrációval képes egyes részeit láthatóvá tenni. Mire felfedezte a Monster High létezését elhatározta, hogy soha többé nem enged közel magához senkit, és arra használja az ott töltött időt, hogy nagyobb kontrollt nyerjen az átok felett, mindaddig, mig meg nem találta élete értelmét…de ez már egy másik történet:)

    

Customizálás

Először is muszáj elnézést kérnem ISZONYAT undoritó a képminőség, és sajnos ennél jobbat nem fogok tudni felmutatni a későbbiekben sem. Nagyon rosszak a fények, mesterségesen sem tudom jobbra megcsinálni, sokszor kiégnek az arcok az extra lámpától, a ps meg … van hova fejlődni. Ezt leginkább azért irtem le, mert majd elsirtam magam frusztrációmban, ez a harmadik fotósorozat, ami nem sikerül, és a festés RONDA (képen), és úgy tűnik, mintha az egész csak össze lenne mázolva:(((

Minden anyag lemosható, a gyári festés nem szenved hibát! Amit csináltam: szemtussal (jó olcsó, nem tartós) vékony csikokkal hosszabbitottam meg az eredeti szemöldökét, hogy fenyegetőbb legyen a tekintete, ugyanezzel a tussal a szemfehérjéket betöltöttem, igy valahogy kifejezőbb a tekintete, és határozottan egy keménykötésű, sötét szivű, gótikus “herceget” szerettem volna faragni belőle. Na most jön a twist, ami miatt rosszul fest a képeken: szemhéj púderrel (két fajta szürkével) csináltam neki “kialvatlan” szemtáskákat, és egy halványabb árnyalattal pedig árnyékokat, illetve kosz foltokat mind az arcára, mind a testére. Élőben nagyon ütősen néz ki (legalábbis nem ilyen pocsékul, mint képeken, itt minden egybemosódik, egyáltalán nincs meg az az átmenet a szinekben, és kontúrok sem látszanak). Két tetoválás temperával és ecsettel készült: Good Boy (lázadás apja elen, aki tökéletesen az ellenkezőjét gondolta) és a kezein “Never More” (szintén apjához kötődik, és annak őrületbe kergetéséhez). A gyári cipőit szintén temperával festettem be, meglepően jó lett a végeredmény, bár kéne valami fixáló, mert idővel lepattog a festés, de amig ép, kiadja a cipő eredeti textúráját, és nagyon szépen mattit. A cipőhöz és nadrághoz egy kereszt témát rögzitettem, ez lesz az majd talán a későbbiekben is a stilust átölelő motivum. Kapott még egy szegecses nyakörvet, övet, és egy háromnegyedes szőrös kabátot, aminek a hátulján egy kövekkel kirakott kereszt diszeleg:D valamint necc kesztyűket (mert az nagyon góóót), és necc harisnyát. Az volt a koncepcióm, hogy ez szerintem pl Amerikában nem annyira furcsa, hogy egy fiú ilyesmit hord, viszont az alap terv az volt, hogy saját korának stilusát keveri a modern jegyekkel. ÉS… csak addig néz ki ilyen nyersen, és férfiasan “igénytelenül”, illetve földtől, és koporsóktól porosan, mig valaki el nem csavarja afejét, de psssssszt!

Hát, igy totál megértem, ha valakinek nem tetszik a festés, meg nyilván tudom is, hogy nem az a szint, ezért nem is állok készen az éles hadműveletekhez…de jót szórakoztam, és valahol ebben az egészben most nekem ez a rekreáló^^ Remélem nem vár élve elhamvasztás:D

Gyors poszt – A Titkos kert, avagy a mindenség paravánja

Még mielőtt meglett volna az első babám, elhatároztam, hogy kell egy elkülönitett sarok, ahol a témáimat nyugodtan tudom fotózni anélkül, hogy a személyes teremből lógnának be furcsa tárgyak:D Ma már tudom, a fénytechnika egy ennél sokkal nagyobb falat, de erről majd később ejtenék szót. Hosszas tanalodás után foglamazódott meg a terv, mivel csak olyan anyagokkal voltam hajlandó dolgozni, ami már kézalatt van (a csóróság közepesen kellemes mellékhatása a kreativ ötletek élesben kipróbálása).

1., Későn kaptam észbe, és kezdtem neki a dokumentálásnak, de lényegében töménytelen mennyiségű kartondobozt kaszaboltam fel, és illeszettem össze, felhasználva többek közt egy medveölő kést is:D Nehezen ment a vágás, de fontos volt, hogy vastag (kb egy ujjnyi), és szivós legyen az anyag.

2., Belepróbáltam a hajnalban már elkészitett alaphoz, amit frissen tapétáztam le (ennél a résznél még nem jutott eszembe a fotózás), először, és remélhetőleg utoljára kerül nyilvánosságra az ágyam:D

3., Tegyünk úgy, mintha könnyű lenne, és osztódással duplikáljuk a panelt:)

4., A következő lépéssel kb másfél órát szenvedtem, ugyanis ragasztás hijján más módszert kellett kitalálnom a tapétázásra, amit ráadásul mindkét oldalon szerettem volna. Szerepel a ragasztó csik, de ez csak egy helyen, ahol a következő réteg tapétával ezt lefedhettem, rajzszeggel, ami kivétel nélkül kihullott, amint felemeltem a panelt, illetve a leghatásosabb: tűzőgép, ami viszont nem vitte át a kartont, csak az egyik oldalán, és fizikailag nehéz volt teljeserőből odanyomni panelenként kb 80-100szor.

5., Azért megnyugtató, hogy egymáshoz illesztve nem is feltünő, hogy a tapéta mintája nem egységes,és nem is néz ki olyan rosszul igy összeszerelve. Már hulla voltam, de tudtam, ha most abbahagyom, ez is amolyan félig megvalósult projekt lesz, amit sosem fogok befejezni, mert valahogy mégegyszer nehéz ugyanabba az inspirált, és elszánt állapotba kerülnöm.

6., YAAAAY!!! Kész van!!! felül még bohóckodtam egy kört a baldachinnal, és a művirágokkal,kellemest a hasznossal (ez a valami tartja az ágyam feletti szúnyoghálót, amit arisztokratikusan “baldachin”-nak gúnyolok). Valójában ez az egész olyan magas, hogyha mellé állok jóval felém tornyosul, és a karton panelek egy félkört alkotnak annak reményében, hogy a sokszög hatására a fény pattogni fog, és ambiensebbé válik.

Felmerült az a gondolat is, hogy unalmas lesz minden fotó mögött ugyanaz a háttér … de erre eszembejutott egy egyszerű kis történet…

Valahol az iskola háta mögött egy romos, és elhagyatott labirintus áll, amit már az iskola alapitása óta hanyagoltak az ottlakók. Misztikus mende-mondák, és urbán történetek lengték körbe, de már senkit sem érdekelt annyira, hogy végigmenjen rajta. Mignem új tanulók érkeztek Monster High-ba, akiket talán a sors, vagy kiváncsiságuk vett rá, hogy eltaláljanak a közepéig, ahol is egy titkos kert várt rájuk, egyenként. A kert a járó-kelők érzelmei, és legbelső vágyai alapján változtatja saját küllemét, igy aki benne találja magát, úgy vélheti, hogy önmagába cseppent, torz tükörrel néz farkasszemet. Emberi psziché ezt képtelen feldolgozni, ám hála az iskola különleges tanulóinak, egészen biztos, hogy nem lesz magárahagyva sokáig:D

Hogy tetszik? Lehet kicsit evidens, de valahol ezt az egész projektet egy gyerekmesének élem meg. Remélem hamarosan lesz még időm jelentkezni! Most rohannom kell vacsit főzni:D

Haj bontás, és hajvágás

Még mielőtt meglett volna az első babám, nagyon érdekelt milyen ezeknek a kreatúráknak a haja. Valamiért az volt a benyomásom, hogy egyenletesen sűrű, és a világ minden frizurája elkészithető belőle. Soha ekkora tévedést! Barátnőm, Eye rávilágitott, hogy két helyen is manifaktúrálják kedvenc szörnyeinket, Kinában, és Indonéziában, és az egyik helyen vékonyabb, mig a másik helyen vastagabb, “zsirosabb” hajat ültetnek a fejekükbe. És ez még mind nem elég, mert minden babának más elválasztású a haja, és néha bizony, ritás foltokat takarnak a dús copfok. Mondanom sem kell, pár napig birtam magammal, majd eldöntöttem, hogy bevállalok egy keleties hajvágást  Catrin-chan számára.

A látszólag dús, és puha hajkoronát Indonéziában fűzték be, ám a hullámok egyenetlenségeket (ez nem egyenlő a lépcsős, vagy bármilyen szándékos hajvágásal), és néhány megkeményedett hajvéget takartak.

Az igazi sokk akkor következett, amikor közelebbről is szemrevételeztem mit kapni a pénzünkért: a középső részen alig van beültetve valami, elől meg csak a frizura takarta a hiányzó sorokat, ami miatt egyáltalán nem lehet sehogysem rendezni a haját, csak az eredeti állapotába. Az egész dússág valahogy a haj alsó részében van, nem pedig a fejtetőtől kezdve, és az mérhetetlenül irritált, igy elhatároztam, hogy élesben is kipróbálom az új ritkitó ollómat^^ A terv egyszerű volt, ugyanúgy jártam el, ahogy egy embernél is csináltam volna, hogy visszanyerjem a haj megfelelő textúráját, kellemes esését, és a volumen megfelelő eloszlását. Tehát csak az alsó részeket ritkitottam meg, illetve megigazitottam azokat a pici részeket, ahol nagyon kilógtak a tincsek.

Szegény kis Catrint kárpótoltam pár csipkés csuklópánttal amiért olyan hősiesen birta a strapát:) Még mindig va pár kopasz folt elől, de a haj súlya nem húzza le a tincseket annyira, hogy ez nyilvánvaló legyen, igy egy kis disszel, masnival könnyen eltakarható a tökéletlenség.

Összességében ajánom ezt a fajta babát : ‘Scaremester Catrine DeMew’ , jóminőségű, és ha nem bontják ki a gyári frizurát, végülis nem feltűnőek a hibák. A képek sajnos nem adják vissza, de gyönyörű az arca, egyike azon kevés karakternek, akinek nem nyúlnék az eredeti festéséhez.

Remélem sikerült hasznos infóval szolgálnom, a jövőben minden babámról várható egy hasonló kaliberű recenzió, bár remélem nem mindig fog patakokban folyni a haj:D

Első felvonás: Catrin DeNyan – Parallel Monsterverse

Azt beszélik, hogy japánban azok a macskák, akik megélik a (bizonyos feljegyzések szerinti) 13 éves életkort, misztikus képességek birtokába jutnak. Az Edo korban ezért előre meghatározták egy macska hány évig élhetett, és sokszor kegyetlen hangnemben vágták el cirmosaik életfonalát. Amit azonban kevesen tudtak, az nem más, minthogy pontosan ez a barbár szokás hívta vissza az élők sorába a néhai dorombolókat. Úgynevezett bakeneko-ként (démon, szellem macskaként) tértek vissza, hogy bosszút álljanak, nyugaton talán a poltergeist jelenség állhat a legközelebb az általuk keltett mágikus káoszhoz.

Történetünk is hasonlóképp kezdődött… Aiko* a Nobuo**  ház macskájaként érte el a falu szerint megállapított kritikus kort, ám gazdája iránt érzett szeretete és lojalitása ideje előtt változtatta át őt, és ereje birtokában úgy döntött női alakot ölt, és emberi formában marad gazdája mellett. A magányos férfi azonnal beleszeretett a gyönyörű nőbe, aki a semmiből lépett életébe, és átsegítette oly sok nehézségen. Ám szerelmüket nem nézték jó szemmel az istenek, ezért első közös gyermekük mindenki legnagyobb meglepetésére félig ember-félig macska alakjában látott napvilágot. Aiko, nem látván más kiutat, elmesélt mindent töviről-hegyire a férfinak, és úgy határoztak, hogy kislányuk megérdemli, hogy teljes elfogadásban, és szeretben nőjön fel, így kutatták, járták a világot, míg rá nem találtak a Monster High-nak nevezett elíziumra.

 Az ifjú bakeneko a Catrine DeNyan nevet válaszotta magának, imádván a régi Európai városokban játszódó lolita animéket, és egész imázsát egyfajta nyugati esszenciával itatva át kezdte meg tanulmányait. Szelíd modora és bájos hangja mögött egy démon érzékszerveivel vizslatja a körülötte zajló világot. Képességeinek köszönhetően elsőként fedezte fel az iskola mögött húzódó titkos kertet. De ez már egy másik történet kezdete…

*Aiko = szerelem gyermeke
**Nobuo = hűséges férfi

A nagy átalakitás

Arra gondoltam, hogy a karakter feje amennyire csak tud, legyen keleties, őszintén szólva jobban el tudom képzelni hozzá, mint a francia vonalat. Azon ábrándjaim, hogy hajtűkkel dolgozzak nagyon hamar kudarcba fulladtak, ezen még töprengek egy kört hogyan fogom megoldani a jövőben, de jelenleg a “felgöngyölt” részeket nemes egyszerűséggel összevarrtam óvatos mozdulatokkal, igy csak egy vágás lesz kiengedni, és legalább nem töri a gumi (spoiler: készülöben egy hajbontásos poszt is!!!). a fejdísze egy kibomlott nyakláncomból van, amit pár öltéssel egy finomszemű lánchoz varrtam.

A ruha nagyon egyszerű, de azon okból van így, hogy sajnos nem értek a szabásmintákhoz, és akárhányszor próbálkozom, kb felgyújtom a házat, annyira felbosszant a hozzá nem értésem. Az egybenruha beépített petit coat-tal, azaz alsószoknyával dukál, és sajnos a képek nem adják vissza, de az anyag vászon-géz szerű halvány bézs, amit alul hajszinnel harmonizáló lila, mig felül piszkosfehér csipkével szegtem körbe. A lila csipke visszatér a vállpántoknál, gondoltam igy kerekebb lesz az egész, a torzója pedig egy himzett elasztikus csipke anyag,kis masnival a mellkasán. A gyári babáról levettem a karkötőket, amit meg is bántam, mert az izületei nem nagyon hagyták magukat szétszedni másodjára, de végül úgy voltam vele a lolik amúgy is meztelen kezekkel, esetleg kesztyűben pózolnak, a jumper skirt alatti blúz hiányáról viszont psssssszt.

Nos, azt hiszem ez lenne az első poszt. Bárminemű épitő kritikát, megfigyelést, kérdést, kiegészitést nagyon szivesen látok. Remélhetőleg hamarosan találkozunk a következő posztnál!

Első lépések egy szép új világ felé

Nem is tudjam hogyan kezdjem a bemutatkozást, vagy mit irjak pontosan, úgyhogy a közepébe vágok: arra gondoltam jópofa dolog lenne, és terápiás jellegű, ha lenne egy felület, amit arra használhatok, hogy a kreativ kis dolgaimat posztoljam. Elég random, és össze-vissza tud lenni a témája, most legfőképp rövid történetek irása, kombinálva  Monster High babákra készitett ruhák, és azok fotózásával szeretnék inditani, aztán majd meglátjuk mi sül ki belőle:) Szoritsatok!